Most szól:
Vezeti:
2015.09.30 Szerda . 16:53

72 óra – önként, dalolva

Önkéntes munkára hívja a fiatalokat az idén is a három történelmi keresztény egyház: ma még jelentkezhettek a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntesének – de a feladat a korábbiakhoz hasonlóan csak a három napos akció indulásakor, október 8-án, csütörtökön lesz nyilvános. Mi biztosan ott leszünk: a Petőfi szerkesztősége ezúttal is önként, dalolva csatlakozik az akcióhoz!

Együtt nagy dolgokra vagyunk képesek, szabadon segíteni másoknak ráadásul nagyszerű érzés - röviden ez az üzenete a 72 óra kompromisszum nélkül szociális önkéntes akciónak, amelyet a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervez. Az akcióban országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat - a többi közt intézmények, játszóterek felújításával, erdőtakarítással, szociális segítségnyújtással, kulturális műsorok szervezésével.

"Azt hiszem, nagyon sokat tanulhatunk a világról, magunkról, amikor önös érdekek nélkül tudunk adni, s talán nem is sejtjük, hogy valójában mit kapunk közben. (…) Remélem, a résztvevők megtapasztalják, hogy milyen érzés kétkezi munkával segíteni. Nemcsak beszélni róla, hanem odamenni, lehajolni, felvenni, tehát megcsinálni és látni az eredményét” - fogalmazta meg korábban az akció lényegét a 72 óra tavalyi fővédnöke, Szabó Balázs.

??????????????????????????????????????????????????????????????

A Németországból indult, nálunk elsőként 2006-ban megrendezett akció különlegessége, hogy az önkéntesnek jelentkezők csak a 72 óra indulásakor, az idén október 8-án, csütörtök este tudják meg, mi lesz a feladatuk a három nap során. A jellemzően szociális, környezet- és természetvédelmmel kapcsolatos feladatok mellett az alkotás is a munka szerves része: a jelentkező csapatok maguk tervezhetik meg akciójuk kivitelezését, vagyis a részvétel kreativitást, önállóságot is igényel.

A szervezők az idén elsősorban olyan, 14 és 30 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik szívesen szánnak egy hétvégét másokra, a program keretében ráadásul 3x3 óra közösségi szolgálat is teljesíthető.

Az önkéntesek között az idén is megtaláljátok a Petőfi szerkesztőségének munkatársait. Ha szeretnétek többet megtudni az önkéntességről, figyeljétek a Petőfi Rádió és TV adásait az akció idejében, október 8. és 11. között. Aki pedig önkéntesnek szeretne jelentkezni, még éppen regisztrálhat a 72ora.hu oldalon!

Fotók: 72ora.hu, MTI