Most szól:
Vezeti:
2016.11.15 Kedd . 11:59

A Saját zenéd közönségének kedvence: The Long Way

A Saját zenéd októberi kedvence a közönség szerint a The Long Way 'So high' című dala lett. Ismerjétek meg őket!

Mi vagyunk a The Long Way zenekar, 2013 augusztusában alakultunk. Saját dalokat írunk, melyek szerelmi és világi témájúak egyaránt, pop-rock stílusban.
Az alapítónk Nikolics Viktória, aki egyben az énekes-gitáros és dalíró is a zenekarban. Takács Gábornak a szintetizátort-, Kovács Marcellnek a basszust-, Gergó Dávidnak pedig a dobhangzást köszönhetjük, így válik teljessé zenénk.

Hálásak vagyunk, hogy a 'So high' című dalunk a Petőfi Live oldalán megjelenhet, köszönjük a kattintásokat is, melyek által megnyerhettük a közönségszavazást!
Viki épp egy jó időszakában írta ezt a dalt, amikor úgy érezte, hogy a sok szenvedés után végre beköszönt a boldogság, szerelem, hit és önismeret által, amelyek megjelennek a dal szövegvilágában is.

Olyan érzés ez, mint a fény hirtelen megjelenése a nagy sötétség után, mindez populáris, befogadható stílusú szöveggel:
„Gonna believe in tomorrow”
Az erő megjelenése a változtatásra:
„Wanna live my life
And leave behind all of my sorrow”


A hála érzése:
„What a beautiful sea, never could believe it’s real
And i can make it all mine”


A felemelkedett érzés minden probléma ellenére, az adott pillanat tökéletes átélése, s annak erőteljes megnyilvánulása egy új szerelem által megerősítve:
„Im so high, cause I feel the fire
I wanna be, I wanna be your lover
I’m too high, but you makin’ me higher”


Íme a dal:



Köszönjük, hogy meghallgattatok minket!