Most szól:
Vezeti:
2015.03.15 Vasárnap . 16:23

Pilvaker – A forradalmak szava

Mit jelent 2015-ben a forradalom? Milyen felületeken zajlik? Elég csupán megemlékeznünk róla? És Pilvaker – minek nevezzelek?

Lehetőleg ne csak egy menő előadásnak. A szavak forradalma sokkoló, de működő válasz kőkemény generációs, kulturális kérdésekre. Mert ellentmond azoknak az agyonszajkózott közhelyeknek, hogy a tömeget nem érdekli a kultúra, hogy az új generáció teljesen közömbös a művészetektől a történelemig minden iránt. Ellenkezőleg: a közönség létezik, el lehet érni, sőt akarja is, hogy táncba vigyék.

Hogy tökéletes-e a megoldás? Nem az. Profinak viszont profi. Összepakolnak egy halom klasszikust, napjaink legmenőbb és legmegbotránkoztatóbb rappereit és mc-jeit, vizsut meg táncosokat, és működik, nagyon is.

Az új generációval szemben táplált bizalmatlanságunk örökletes betegség.

A Pilvaker egyszerre feszeget generációs kérdéseket és kulturális ingerküszöböket, ezért sikeres megközelítés. Mert 2015-ben nem biztos, hogy tiniként úgy kell hazafinak lenni, ahogyan az iskolában elvárják. Elég belegondolni: ha ezek a lázadó, forradalmár urak most élnének, ők sem feltétlenül úgy közelítenék meg mindezt, ahogy ma próbáljuk.

Nemzeti öntudat, hazafiasság – el kell nyerniük a kortárs értelmezésüket, ha azt akarjuk, hogy az új nemzedéknek is legyen jelentésük. Nem szónoklatok és koszorúzások fogják a soron következő generációkat közelebb vinni ezekhez az értékekhez, hanem azok a formák, amelyek az ő nyelvükön szólalnak meg. Valahogy úgy, mint a Pilvaker, azzal a Petőfi-képpel, amely a tankönyvekből kimaradt.

Petőfi alive

Vajon milyen lenne egy kortárs Petőfi, mivé nőhetné ki magát? Költő lenne, színész, MC, netán politikus? Kinek csapná a szelet, kivel koptatná a kocsmaasztalokat? Mi ellen lázadna, és mi az az érték, amiért képes lenne háborúba menni és elveszni a harctéren?

Minden kornak megvannak azok az őrültjei, akiknek meg kell váltaniuk a világot. Akik hisznek abban, hogy változtatni tudnak, és ezért hajlandók meghalni is. Nekünk meg vigyáznunk kell rájuk... Képzeljük csak el, hányan súghattak össze nevetve Petőfi háta mögött, hányan tartották teljesen bolondnak? Ugye milyen szépeket gondolunk most ezekről az emberekről! És ugye nem akarsz Te az a lúzer lenni, amelyikről azt mondják, hogy akadályozta a művész urat, akinek, ennek ellenére, mégis sikerült? A forradalmak a kocsmából indulnak, nem a könyvárból. Március 15-e alkalmából pedig dicséretes dolog meginvitálni egy költőt egy italra. Mert ugyebár, sose lehet tudni…

Megzenésített versek?

Rengeteg olyan kezdeményezés volt és van, ahol verseket zenésítenek meg, klasszikusokat, kortársakat, whatever. Ezek többé-kevésbé szöveghű feldolgozások, amelyek időnként hozzáadnak – de többnyire elvesznek a mű erejéből. Lássuk be, akik új formát adnak ezeknek a szövegeknek, nem mindig elég erősek arra a szerepre, hogy újrajátsszák a történelmet. Szépen énekelnek, jól áll a kezükben a gitár, de valahogy mégis lepottyan az egész a színpadról.

Nem elég, ha az irodalomtanár meghívja a Petit meg a Lacit a gitárral, hogy elénekelje a hetediktemagadlégyet. Ahhoz, hogy egy ilyen produkció megálljon a lábán, kell egy szinte azonos kaliberű művész, ahogy például kellett egy Hobo ahhoz, hogy József Attilához hozzá lehessen nyúlni.

Mert ezek a művek saját koruk legmenőbb alkotásai voltak, szerzőik pedig véleményformáló figurái az akkori közéletnek. Legyünk őszinték: azért az a birgád, amelyik az elmúlt két év Pilvakerjein megfordult, igenis képes divatteremtésre. A 90 utáni generációnak nagyobbrészt ők diktálják a fogyasztási szokásait. Hitelesek, de ez még nem minden. A csavar valahol ott van, hogy Petőfi Sándor valójában most is rohadtul menő. Csak fel kell nőni hozzá - erről szól a Pilvaker.

Költészet ez?

Persze. Mert mi történik itt? Olyan emberekhez is eljut a kultúra, akikről úgy véljük, hogy nem érdekli őket. Éppen a lesajnált új nemzedékez. Ők az igazi célcsoportja a szavak forradalmának – én legalábbis tömegével ereszteném be a kölyköket az előadásra. Abban a pillanatban, amikor a kiscsaj kijelenti irodalomórán, hogy ja, vágom ezt a verset, volt a Pilvakeren – akkor már van értelme az egésznek. Persze utána hozzáteszi, hogy Wolfie egy kicsit jobban tolja, de ez a József Attila, na ez sem olyan rossz srác.

Vágom, persze, a Tiszta szívvel. Hogy mi van, azt nem a Fluor Tomi írta?

A Pilvaker előadásain ráadásul a szerzők személyisége és sztorija van az előtérben, ez árad a produkció minden pillanatából. Ami nagyon is rendben van, hiszen jobb, ha bevalljuk magunknak: szükségünk van hősökre. Látni akarjuk ezeket a karaktereket, mert ettől sokkal befogadóbbak leszünk a sztori, a mű iránt. Egy sima versfelolvasás már nem biztos, hogy leköti a fiatalok figyelmét, a költészetnek egy rakás médiummal kell versenyeznie a közönségért: a tévével, a nettel, a Facebookkal – de a zenével, a poppal és a hip-hoppal is. Azért kell ez a nagy, közös, működő káosz, hogy minden, ami elterelheti a figyelmet, csak hordozójává váljék. Azaz tegye, ami a dolga: kiszolgálja a kultúrát, hogy az kiszolgálhassa a közönségét. Mert ha ez működik, akkor világossá válik, hogy az egésznek a magja még mindig a költészet.

Való igaz, nem ugyanahhoz az eszköztárhoz van hozzáférése egy jelenlegi előadóművésznek, mint hajdanán a Pilvaxban az uraknak. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy egy kortárs Petőfi most is élne minden lehetséges eszközzel, ami a kezébe kerül. Ezért gondolom azt, hogy a költészet továbbgondolt, „feltuningolt” formái létjogosultságot nyernek, esélyük van a fennmaradásra.

A Pilvaker képes arra, hogy aktualizálja a történelmet, ezért egy működő csatorna a klasszikusok felé.

Engedjük, hogy minél több átfolyjon rajta.

Márkus András

Red Bull Pilvaker - március 15., 21.00 Petőfi TV, 22.00 Petőfi Rádió

Fotó: Somay Márk / Red Bull