Most szól:
Vezeti:

Az idei év egyik legnagyobb zenei díjátadó rendezvénye, az MTV Europe Music Awards ismét eseménydúsra sikeredett.

Az esemény házigazdái, Ruby Rose és Ed Sheeran remek munkát végzett. A nagyszabású rendezvény két műsorvezetője helytállt, holott sokan tartottak a szokatlan párosítástól. Egyben tartották a műsort, sokat viccelődtek, szórakoztatóak voltak.

Bieber nagyot kaszált

(MTI/EPA/Daniel dal Zennaro) (MTI/EPA/Daniel dal Zennaro)

A kanadai szívtipró, aki most éppen minden erejével azon munkálkodik, hogy elfeledtesse rosszfiú imidzsét – mellesleg úgy tűnik, ez sikerül is neki – volt az est legnagyobb győztese. Nem kevesebb, mint 5 díjat vihetett haza. Bieber kapta a legjobb férfi előadónak, a legjobb észak-amerikai előadásért, a legjobb zenei együttműködésért, a legtöbb rajongóért és a legjobb kinézetű előadónak járó díjakat. A legutóbbi díj átvételekor viccesen azt mondta: „A kinézetemet anyutól kaptam.”

Imádjuk Ruby Rose-t

Nem csak az internet, hanem mi is imádjuk Ruby-t. Amióta szerepet kapott az Orange is the new black című sorozatban, a világ beleszeretett határozott stílusába. Rubyról tudni lehet, mert nyíltan vállalja, hogy saját neméhez vonzódik, ezért a maga sajátos módján szólította meg a közönséget: „Hölgyeim és Uraim és mindenki, aki a kettő között érzi magát…”  Az ausztrál színésznő és DJ látványelemekkel is szórakoztatott, szó szerint feltüzelte a hangulatot a színpadon egy óriási lángszóróval.

Macklemore visszatért, de mi van Taylor Swifttel?

A legnagyobb meglepetést Macklemore és Ryan Lewis közös, Downtown című dalához készült videó győzelme okozta. Az igazság az, hogy a klip nagyon jó, de sokan szinte papírformának vették, hogy Taylor Swift zsebeli be ezt a díjat. Senki se legyen elkeseredve, mert az énekesnő ennek ellenére nem távozott üres kézzel, hiszen a Bad Blood című dala kapta az európaiak legtöbb szavazatát, így övé lett a legjobb dalnak járó díj. De ahogy a One Direction, Rihanna és Nicki Minaj, úgy Taylor Swift sem vette át személyesen a díját, hisz nem volt jelen az eseményen.

Íme a győztesek listája:

Legjobb női előadó – Rihanna

Legjobb férfi előadó – Justin Bieber

Legjobb dal – Taylor Swift feat. Kendrick Lamar – Bad Blood

Lejgobb pop előadó – One Direction

Legjobb videóklip – Mackelmore & Ryan Lewis - Downtown

Legjobb Hip-Hop előadó – Nicki Minaj

Legjobb rock előadó – Coldplay

Legjobb alternatív előadó – Lana Del Rey

Legjobb élő koncert – Ed Sheeran (V Festival, Hylands Park, UK 2014)

Itt megnézhetitek, ki hogyan lépett a vörösszőnyegre.

Forrás: Nowmagazine

Fotó: MTI/AP/ Luca Bruno