Most szól:
Vezeti:
2019.04.07 Vasárnap . 12:29

Ennyit a lapos talpú cipőkről, avagy a szakorvos válaszol

A női cipős szekrényben jellemzően hegyekben állnak a cipők: többnyire magas sarkúk és sportcipők, illetve mostanság persze a csizmák is. Aztán lapulnak még arra lapos talpú cipők is, amiket az átmeneti évszakokban viselünk előszeretettel elegáns városbéli sétákhoz vagy véget nem érő üzleti utakra. Van-e azonban fogalmunk róla, hogy a magas sarkú cipőkkel karöltve bizony a lapos talpúak között is akad olyan, ami árt viselőjének.

Mai írásunkban egy láb szakorvos egy ötfokú skálán osztályozza a legklasszikusabb lapos cipő fajtákat, hogy felvilágosultak legyünk a témában.

1. Balettcipő - érdemjegy: 3

Legtöbbször nem eléggé támasztja meg a boltívet, így a súlypont hátrébb, a sarokra helyeződik, aminek köszönhetően fájdalmas lesz viselése a nap végére. Másik hátránya, hogy nem megfelelően tompítja a lépések rázkódásait, melyek így a térdre és a hátra is feljutnak. Előnyük, hogy körbeölelik a lábfejet, tehát relatíve jól tartják a lábat.

 

 

2. Apró sarkú papucs – érdemjegy: 1

Lehetőleg úgy, ahogy van, kerüljük, mert mind a bokára, mind a lábboltozatra veszélyes. Többnyire ezeknek a papucsoknak az orra is szűk, így viselője lábujjai is nyomás alatt vannak.

 

View this post on Instagram

🍏🍏🍏

A post shared by Ada (@ada_oguntodu) on

 

3. Pántos balerina aka. Mary Jane – érdemjegy: 4

A balettcipő „lábbarátabb” verziója, ahol egy pánt tehermentesíti a felső boltozatot, így nagyobb támasztékot adva a lábfejnek.

 

View this post on Instagram

Mornings☕️

A post shared by Emili Sindlev (@emilisindlev) on

 

4. Babouche aka. lapos sarkú bőrpapucs – érdemjegy: 4/5

Csak azért nem kapja a legjobb értékelést, mert a sarka lapos, így a lépések rázkódásai nem tompulnak megfelelő mértékben, viszont azzal, hogy kellő támaszték a lábnak majdnem minden irányból, illetve hogy nem szoros, előkelő helyen végzett.

 

 

5. Mokaszín – érdemjegy: 5

Aki jót akar magának, de legfőképpen lábainak, szerezzen be egy mokaszínt, mert amellett, hogy szupertrendi, a szakorvos is azt mondja, bátran viselhetjük. Megfelel ugyanis minden olyan, általa támasztott követelménynek, melyekben a fentebb említettek valahol hiányt szenvedtek.

 

View this post on Instagram

Bonjour bonjour

A post shared by Leia (@leiasfez) on

 

Forrás: whowhatwear

Lead kép: pixabay