Most szól:
Vezeti:
2018.11.05 Hétfő . 14:06

A 15 leggyakoribb álom és azok jelentése

Nehéz éjszakák vagy pihentető alvások - minden esetben előfordul, hogy álmodunk valamit. De mi lehet a jelentésük?

Szakértők szerint az álmaink értelmezésével megfejthetünk olyan magunkkal kapcsolatos dolgokat, amikre talán nem is gondoltunk egészen eddig. Az agyunk játéka csupán az egész, vagy ennél fontosabb jelentése is van egy-egy álomnak?

A következő 15 képpel az emberek többsége biztosan találkozott már az éjszakák során, szóval garantáltan találsz magyarázatot az olykor szürreálisnak tűnő álomképre.

1. Víz - ha az álmodban vízzel érintkezel, vagy fontos részét képezi a történetednek, akkor bizony a szeretteiddel kapcsolatos dolgok aggasztanak. Esetleg túlterheltnek téged vagy éppen ellenkezőleg, több odafigyelésre van szükséged tőlük.

2. Járművek - autó, motor, bicikli, tehát bármi, amivel távolabbra tudsz eljutni. A jelentés tehát nagyjából adott: aggodalmat érzel, hogy merre tart az életed.

3. Kisbaba - a legtöbb esetben a kisgyermek alakja az álmodban a folytatás igényét jelenti, főleg a magánéletben. A másik jelentés szerint viszont valamit visszatartasz magadba, amiről lehet jobb lenne beszélni.

4. Állatok - a túléléshez kapcsolódik, vagy az ösztönt jeleníti meg, miszerint tovább kell lépni függetlenül attól, hogy milyenek az adott körülmények.

5. Üldözés - ha valami vagy valaki elől futsz, többségben az eltitkolt belső félelmeinket jelenti. Esetleg valamiből adódóan nyomást érzel az életedben - elvárások a magánéletben vagy a munkában.

via GIPHY

6. Halál - a tévhittel ellentétben a halál az újrakezdést jelenti és a hosszú életet. Másodlagos jelentése pedig félelem a változástól.

7. Iskolai vizsgahelyzetek - az emberek többségének a rémálma, mikor egy egész osztály előtt kell beszámolni a tudásról. Jelenti az aggódásod és félelmed mértékét a valós helyzetekben és a személyiséged iránt.

8. Ruha - a jelentés változó attól függően, hogy milyen az a bizonyos ruha, amit viselsz. Ha az adott ruha koszos, akkor bizony életmódbeli változásra van szükséged.

9. Szörnyek és démonok - ezek a lények a személyiségünket tükrözik. Ha magunkat látjuk szörnyként, akkor a személyiségünk rossz irányba változott, esetleg vannak olyan dolgok, amiket nem szeretünk magunkban.

10. Épületek és házak - az építmények az agyat szimbolizálják és azt, hogyan működik. Minden különálló szobarész egy, a te személyiségedből, memóriádból és az érzelmeidből.

via GIPHY

11. Pénz - a pénz a saját magunkról kialakított értéket ábrázolja, pontosabban, hogy mennyit is érünk a saját szemünkben.

12. Zuhanás, esés - az elengedés szimbóluma. Talán van valami, amihez már túlságosan és feleslegesen ragaszkodsz régóta, tehát itt lenne az ideje elengedni és továbblépni. Esetleg valamivel kapcsolatban már rengetegszer próbálkoztál, de sosem sikerült elérni a kívánt célt.

13. Meztelenkedés - ez az egyike a leggyakoribb álmoknak. A megalázástól való félelmet szimbolizálja. A másodlagos értelmezés szerint viszont nem az igazi arcodat mutatod a világnak, ami mélyen valójában téged is aggaszt.

14. Várandósság - elsődlegesen jelentheti a valódi gyermekáldást. Ha ez a lehetőség nem áll fent, akkor a személyes növekedést jelenti a karriered tekintetében, vagy a fejlődés iránti vágyad erősödött fel.

15. Tűz - a szabadság és a szenvedély szimbóluma. Ha arról álmodsz, hogy körülötted tűz van, akkor a túlterheltség bizony téged is utolért.

Az álomképek általában evidensek, viszont praktikus a jelentések mögé is látni.

Forrás: HowToLucid.com

Lead: Pexels.com