Most szól:
Vezeti:
2019.08.14 Szerda . 12:14

5 klasszikus népmese, ami reméljük soha nem merül feledésbe

A népmese évszázadok során létrejött történet, melynek mondanivalója valami örök érvényű igazság.

A magyar népmesék mondhatni kimeríthetetlenek, ugyanis számuk megközelíti, vagy tán meg is haladja a több tízezret. Így elég bátor vállalkozás kiemelni belőlük 5-öt, ami egy kicsit klasszikus is, illetve egy kicsit a mi kedvenceink is, de azért megpróbálkozunk vele.

A dolog apropója egyébként, hogy a szerda esti Én vagyok itt!-ben a magyar népmesék lesznek a középpontban, ugyanis Alberti Zsuzsanna mesemondó fog nekünk egy kicsit sztorizni a népmesék jótékony hatásáról, aki 40 évesen gondolta úgy, hogy hivatását a mesélésben éli meg. Ma már fesztiválokon, táborokban és vásárokban is mesél.

No de jöjjön a mi TOP5-ös listánk:

1. A kőleves

Az emberi kreativitás netovábbja ez a mese, ahol egy háborúból visszatért katona élelmet kezd kéregetni a faluban, de senki nem ad neki semmit. Ekkor egy fantasztikus tervet eszel ki, fazekat és vizet kér egy asszonytól, hogy egy darab kőből levest főzzön. Napról napra kicsal tőle egyre több mindent, például kolbászt, krumplit, sót vagy sírt. Szépen lassan el is készül a “kőleves.”

2. Kacor király

A tökéletes példa arra, hogy ha valaki erősen hisz valamiben, akkor az valósággá válhat. Egy szegény asszonynak volt egy elég rossz macskája, aki minden ételbe beleütötte az orrát, ezért az asszony ezt megelégelve világgá küldi. Az úton a macska találkozik egy rókával, akik egymásra csodálkoznak, hiszen egyikőjük sem látott még a másikhoz hasonló teremtést. Ekkor a rafinált macska gondol egyet és azt mondja a rókának, hogy ő Kacor, az állatok királya. A kandúrnak gyorsan híre megy az állatvilágban, s mindannyian annyira féltik életüket, hogy sorra hívják meg vacsorára Kacort, az állatok királyát.

3. A kis gömböc

Lóg egy kis gömböc a padláson, aki midenkit felfal, aki meg akarja enni őt. Aztán annyira meghízik, hogy leszakad a kötél, ami tartja és kigurul az utcára, ahol szintén mindenkit bekap, aki az útjába kerül. Szerencsétlenségére egy kondáslegény útjába áll és kiszabadítja a gömböcben ragadt embereket.

4. Az égig érő paszuly

Egy szegény asszony fia a család egyetlen vagyonát, egy tehenet, egy paszulyra cserél. Na de nem akármilyen paszulyra, hanem egy égigérőre, amin a bátor fiú felmászik, ahol talál egy házat, aminek az ura egy háromfejű sárkány. A legénynek nem is kell több, megöli a sárkányt és magához veszi az állat egyetlen vagyonát, egy arany tojást tojó tyúkot.

5. A hét kecskegida

Volt egy kecskének hét gidája. Egyszer, amikor a furfangos farkas kilesi, mikor maradnak magukra a gidák, megeszi őket. A legkisebb gida azonban el tudott bújni az éhes farkas elől és elmondja anyukájának a történteket. Az anyuka megkeresi a békésen szundikáló farkast, felvágja a hasát és megmenti a gyermekeit. A helyükre köveket tesz, így amikor a farkas a folyópartra megy, a kecskék behúzzák a vízbe, a kövek pedig lehúzzák és megfullad.

Fotó: Magyar Népmesék