Most szól:
Vezeti:
2017.12.04 Hétfő . 11:34

Támogasd te is a közmédia munkatársait a Média a Családért-díj szavazásán

A Média a Családért díj célja, hogy a család – örömeivel és gondjaival együtt – ugyanolyan hangsúlyos szerepet kapjon a médiában, mint a valódi életben. A közmédia két munkatársa is a jelöltek között van.

A Média a Családért díj célja, hogy a család – örömeivel és gondjaival együtt – ugyanolyan hangsúlyos szerepet kapjon a médiában, mint a valódi életben. Nyomtatásban megjelenő cikkeket, rádió- és televízió-műsorokat, internetes írásokat jutalmaz, amelyek a fenti témát magas szakmai színvonalon jelenítik meg, és céljuk nem csupán az olvasottság, hallgatottság vagy nézettség növelése, hanem az, hogy információt, erőt, segítséget adjanak a párválasztáshoz, az elköteleződéshez, családtervezéshez, a problémák megoldásához, a családban való boldog élethez.

A díjra jelölt munkák között kiemelt téma a párkapcsolati elköteleződés, a házasságok megóvása, a válás megelőzése, a jól működő családok „titka”, a gyermekvállalás, az örökbefogadás, a generációk sikeres együttélése, a gyermeknevelés, a családok épségének társadalmi szerepe.

A szakmai díj odaítélésekor kiemelt szempont, hogy a cikk vagy műsor a kívánt célcsoportot meg tudta-e szólítani, illetve sikerült-e eljuttatnia a fontos üzenetet esetleg olyan korosztályokhoz és olyan értékrendű emberekhez is, akik a családbarát szemlélettel ritkábban találkoznak, illetve kevésbé tartják fontosnak.

A közmédia két munkatársa is a jelöltek között van:

Kulcsár Viola – Petőfi Rádió, Talpra magyar: Az SOS Gyermekfalvak lakói


Kulcsár Viola 2004 óta rádiózik, hosszú évekig dolgozott hírszerkesztőként, mellette műsoroknak volt szerkesztője, riportere. A Petőfi Rádióhoz tavaly nyáron érkezett, jelenleg a Talpra magyar felelős szerkesztője, a Média a Családért díj 2017 májusi győztes jelöltje.

Március 9-én a Petőfi Rádió Talpra magyar című adásában vendégül látták az SOS Gyermekfalvak képviselőit, akikkel munkájukról, a család szerepéről, fontosságáról beszélgettek.

Kulcsar Viola Kulcsár Viola – Forrás: Média a Családért


A beszélgetést követően a hallgatók segítségét kérték, és 24 órán keresztül egy Facebook-fotóra várták a like-okat, amiket adományokra váltottak. A cél ezer like összegyűjtése volt, a kampányt azonban másnap reggel több, mint 16 ezer like-kal zárták.

Az örömhírt március 10-én a helyszínen közölték a lakókkal, a Talpra magyar egyik oszlopos tagja ugyanis egy teljes napra beköltözött az orosházi gyermekfalu egyik családjához. A reggeli adást az SOS gyermekfalvak lakóinak közreműködésével készítették Orosházáról és Budapestről.

„Közszolgálati médiumként fontosnak tartjuk, hogy műsorainkban bemutassuk azokat a társadalmi szerepvállalásokat, amelyek értéket jelentenek, ez ugyanis segít, hogy a hallgatókat szociálisan érzékenyíteni tudjuk” – mondja Kulcsár Viola. Kiemeli, hogy az ilyen tevékenységekre fontos felhívni a figyelmet, az embereknek tudniuk kell, hogy családok és gyerekek ilyen körülmények között is élnek. A cél tulajdonképpen az volt, hogy bemutassák az SOS Gyermekfalvak lakóinak mindennapjait.

Az akciónak fő eleme volt az is, hogy a pódiumbeszélgetést követő napon Harsányi Levente Orosházán beköltözött egy családhoz. „Ő a gyerekekkel és a nevelőszülőkkel töltötte a napot, mi pedig aktivizáltuk a hallgatókat. Ez nem volt nehéz, hiszen a téma minden reggeli műsorvezetőnkhöz közel áll, Peller Mariann és Kardos-Horváth János is lelkesen támogatja az ilyen ügyeket” – mondja szerkesztő.

A csapat borzasztóan boldog volt amiatt, hogy a várt lájkoknak egyetlen óra alatt a többszöröse összegyűlt, a témához rengeteg hozzászólás érkezett. Jelentkeztek olyan hallgatók is, akik korábban SOS Gyermekfalvakban laktak, ők is megosztották történeteiket. Az akció rengeteg pozitív visszajelzést kapott, sikere pedig megmutatja, hogy az ilyen témák iránt a hallgatói tábor is fogékony, és képes összefogni.

 

 

Diós Judit – Kossuth Rádió: Láthatatlan munka


Diós Judit idén februártól a Vendég a háznál szerkesztő-riportere, az egyetem elvégzése óta rádióriporterként dolgozik. Pályáját az egri Katolikus Rádiónál kezdte, a Kossuth Rádióhoz 2004-ben került, 2011-ig a hírszerkesztőségnél dolgozott. Judit lett a Média a Családért-díj júniusi győztes jelöltje.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete a láthatatlan munka napjához igazodva szervezte konferenciáját, így a témafelvetés adott volt: a felelős szerkesztő, Keresztes Ilona ötlete volt, hogy a műsorban behatóbban is foglalkozzanak ezzel.

Dios Judit Diós Judit – Forrás: Média a Családért


„A rendezvény nagyon érdekes volt, köré épült az összeállításom is. A témára azért ugrottam rá, mert az önkéntes munka, ami szívügyem, része a láthatatlan munkának, még akkor is, ha maga a konferencia nem erre volt kihegyezve” – mondja Diós Judit. Hozzáteszi, hogy az esemény központjában a családban végzett nem látható munka állt, ami ugyancsak pótolhatatlan és fizetség nélküli. Nagyon érdekes dolgok hangzottak el, például hogy ez a tevékenység sokkal komolyabb szektora a gazdaságnak, mint gondolnánk. A Központi Statisztikai Hivatal szakemberei az úgynevezett időmérleg-kutatásokkal nagyon pontosan ki tudják mutatni, hogy ez mit is jelent, ha pedig mindezt kivetítik a bruttó hazai termékre, akkor kiderül, hogy a GDP 26 százalékát adja. Ez hatalmas tétel, mondhatni erre épül a közösség egésze, nélküle a társadalom összeomolhatna. Ez a munka ennek ellenére nemcsak láthatatlan, hanem nem is eléggé megbecsült. A szerkesztő úgy gondolja, értékére emiatt újra és újra fel kell hívni a figyelmet.

Az embereknek el kell mondani, hogy aki otthon van a gyerekkel, illetve ebbe besegít, az nemcsak feladatot végez, hanem komoly értéket is termel. Ezt az üzenetet fontos a döntéshozók felé is közvetíteni, mert a legtöbb láthatatlan munka a gyerekre irányul, és a nők végzik, és itt számolnak is vele, viszont a nyugdíjszámításnál már alig veszik figyelembe – emeli ki Diós Judit.

A szerkesztőhöz a téma azért is közel állt, mert a kommunikáció szak mellett szociológiát is végzett, a szakdolgozatát is az önkéntes munkáról írta. Ez a téma nagyon széles, beletartozik egyebek mellett az is, amikor egy nyugdíjas a szomszéd kisgyereket hazakíséri az iskolából azért, hogy ezzel is segítse a mellette élő családot.

A jelöltekre ITT lehet leadni a szavazatokat!