Most szól:
Vezeti:
2018.01.20 Szombat . 17:16

„Nem tudunk futószalag-szerűen zenélni!” – exkluzív interjú a Mörkkel a Eurosonic Fesztiválról

Egy sikeres, teltházas koncert és ígéretes tárgyalások közepette csíptük el a Mörk zenekar tagjait a groningeni Eurosonic Fesztiválon egy rövid interjú erejéig.

Zentai Márk, Szeifert Bálint, Novai Gábor és Szabó Dániel Ferenc meséltek arról, hogy mennyiben más a külföldi és magyar közönség, hogy miért nem könnyű egy showcase fesztiválon fellépni és arról is, hogy mennyit számít az érzés és mennyit a hangszeres tudás.



Petőfilive: Mi volt az első, amit tegnap mondtatok, amikor lejöttetek a színpadról?


Szeifert Bálint: Nem szólt a basszusgitár! (nevet)


Zentai Márk: Én azt mondtam, hogy „basszus, tele volt!” Mármint a hely. És tök sokáig maradtak nagyon sokan és sokan maradtak végig – és ez nagy dolog.


Novai Gábor: Én csöndben voltam.


Z.M.: Ma reggel kezdett csak el beszélni. (nevet)


N.G.: Nekem fel kell dolgoznom, nem tudok egyből beszélni.


Z.M.: És a Dani mit mondott??


Szabó Dániel Ferenc: (csönd) Hát... Jó volt! (nevetnek) Kábé ennyit.



Petőfilive: Az előttetek játszó Sonar nevű zenekaron alig volt valaki, mire Ti színpadra léptetek, addigra tele lett a hely.


Z.M.: Igen, rajtuk kevesen voltak és éppen ezért volt az meglepő, hogy ránk sokan eljöttek. Dénesnek (Pécsi Szabó Dénes, a Mörk menedzsere) szerintem elég nagy munkája volt ebben, hogy elhíresztelje, hogy mi jövünk és ez jó, ezt érdemes meghallgatni.


 


Petőfilive: Néha a Mörk elég intim viszonyba tud kerülni a közönségével, ha csak a híres szobakoncertjeitekre gondolunk – most milyen volt a rezgés a közönséggel?


Sz.B.: Kemény dió volt!


N.G.: Vegyes. Mert éreztem, hogy sok minden átjött, nagyon vették a lapot. Főleg a végén, a pszichedelikusabb számoknál erős érzelmeket éltem meg – és én inkább ilyen szempontból nézem a dolgot. De ott van a másik oldal: ezt a fellépést nem lehet úgy kezelni mint egy igazi koncertet, mert közben ott van a tudat, hogy ez olyan mint egy „termékbemutató”. Itt nem mindenki arra figyel, hogy mit érez belül, hanem analizál, meg prekoncepciókat gyárt és ezt lehet is érezni. És pont emiatt a végén bennem egy üresség érzés maradt. Ez a szituáció, tehát a showcase koncert, előadóművészeknek nem ideális. Félig olyan mint egy vizsga és még ha én nem is erre figyelek, mert nem ez a dolgom, hanem az, hogy érzelmeket közvetítések, ez a helyzet akkor is fura!



Petőfilive: És milyen volt egy másik showcase-hez, mondjuk a Reeperbahn-hoz képest, ahol 2016-ban játszottatok?


Z.M.: A Reeperbahn annyiban volt más, hogy egyrészt egy tök kicsi helyen játszottunk, másrészt kevesebb volt a szakmabeli és az egésznek igazi koncerthangulata volt. De itt, Hollandiában is vették a lapot és több dalban is nagyon stenkben voltunk. Persze tudjuk, hogy mik egy ilyen showcase-nek a limitációi. Viszont örültem, hogy több olyan dologra is reagált a közönség, amire otthon nem mindig szokott. Például szövegekre.


N.G.: Igen, meg zenei megnyilvánulásoknál is voltak ilyen huhogások, amik kifejezetten pozitívabbak voltak mint amit otthon megszoktunk, mert egy-egy szólóra, vagy Dani egy-egy fill-jére tök jól és rögtön reagáltak.



Petőfilive: Az volt a koncepciótok, hogy a buli elejét nagyon megnyomjátok, ott lesznek az ismert, jól bevált dalok és a setlist végén jöttek az új, kicsit pszichedelikusabb zenék. Bevált ez az elképzelés?


Z.M.: Ez nekünk volt inkább fontos, hogy ne ugyanúgy menjenek a dolgok, ahogy mindig, mert így mi is jobban stenkben vagyunk.


N.G.: Ilyenkor tudunk úgy játszani, hogy átjöjjön valami érzelmileg, mert nem tudunk futószalag-szerűen zenélni. Sokat szórakozunk ezekkel az arányokkal: van egy helyzet, vannak különböző igények és itt reálisan megtalálni azt az egyensúlyt, hogy hűek is maradunk önmagunkhoz, de ne legyünk öncélúak, tehát egyszersmind tiszteljük és értékeljük a helyzetet amiben vagyunk.


Z.M.: Szóval szerintem bejött, mert az nem elvárható, hogy egy showcase-en, egy fullon lévő helyen a zenekar az egész 45 percet végig darálja, de mégis, az emberek fele ott maradt. És ez azt jelenti, hogy sikeres volt a koncert – ennyire nagyon egyszerű dolgokból kell leolvasni, hogy valami sikeres volt vagy sem. Az elején tele volt, ami önmagában hatalmas dolog, reagáltak, ment fel az ív, ment fel a hangulat, és a végéig az emberek fele ott maradt. Ez messze túlszárnyalta az én elvárásaimat. És belementünk, mertünk merész dolgokat bevállalni és belülről nekünk ez a legegyértelműbb jele annak, hogy sikeres egy koncert. Közben meg persze óriási stressz, mert 45 perc alatt beállni mindenestül, úgy hogy közben lepakolnak a színpadról – szóval ez egyáltalán nem tisztán 45 perc! És megcsináltuk! Igazából a hangmérnökünknek Gróh Ádámnak is óriási köszönet, hogy ezt le tudta hozni – Sohonyai Petivel, a szállítónkkal együtt. Ez teamwork és szerencsére a helyiek is nagyon normálisak és profik voltak.



Petőfilive: Nálatok megvan a kiváló egyéni teljesítmény, a koherens zenei elképzelés, de meg kell találnotok a jó csatornát, amin eljuttok ahhoz a közönséghez, aki tényleg értékeli, amit csináltok. Közelebb jutottatok ehhez a Eurosonic segítségével?


Sz.B.: Bocsánat, mielőtt a kérdésre válaszolnánk egy közbevetés: sokan megjegyzik ezt, hogy jó egyéni teljesítmény és ilyenek... Én azt gondolom, hogy mindenkinek így kellene tudnia zenélni és félre lehetne tenni ezt a gondolatot, mert nem ez a legfontosabb! 2018-ban szerintem az teljesen alap, ahogy mi zenélünk és onnantól kezdve hogy ez megvan, már nem erre kellene figyelni, hanem arra, hogy milyen érzéseket vált ki belőlünk és a közönségből a zene. Nekem igazából baromi furcsa, hogy mindenki ezzel jön, szinte már negatívumként, hogy „marha jó zenészek vagytok” és általában ilyenkor még olyat is hozzátesznek, hogy „de azért...” Szóval tényleg furcsa, hogy mindig mindenki ezt forszírozza. Visszatérve a kérdésre: szerintem nekünk nem az a lényeg, hogy abból a 200 emberből, aki megnézte a koncertünket mindegyikük le akarjon velünk szerződni, hanem, hogy mi megtaláljuk azt a hármat, aki igen.


Z.M.: Lényegében a cél, hogy Németországban, Lengyelországban és esetleg a Baltikumban el tudjunk jutni ahhoz a célközönséghez, akik nyitottak a mi zenénkre. De még hetek múlnak el, míg kiderül, hogy pontosan mit is hozott nekünk ez a fesztivál, mert nem a koncert után köttettek meg azok a megállapodások, amikre vágyunk és szükségünk van. A menedzserünk Dénes ezerrel tárgyal éppen most is és azokat a kontaktokat próbálja izzítani, akikben mi is hiszünk. De alapvetően nekem nagyon pozitív megérzésem van ezzel kapcsolatban. Még ha csak három ember lett volna a koncertünkön, akkor is kijöhetne a dologból valami.


N.G.: Sőt volt is ilyenre példa. Szinte csak hárman voltak a lengyelországi Sopotban egy showcase-en, szóval tényleg nagyon kevesen és mi is úgy voltunk vele, hogy minek jöttünk ide, teljesen felesleges... Aztán ebből jött egy nagyon jó lehetőség, a Loftas fesztivál Litvániában – aminek egyébként itt van az egyik szervezője Groningenben és a tegnapi koncertünkre is eljött. Tehát ezek a dolgok lassan alakulnak.



Petőfilive: Azzal egyetértetek, hogy a mainstream/populáris zenén nevelkedett átlaghallgatót egy kicsit „nevelni” kell ahhoz, hogy be tudja fogadni a Mörk zenéjét?


 

Z.M.: Alapvetően az nem egy működőképes elképzelés, hogy nekünk küzdenünk kell bármi ellen, vagy el kell helyezkednünk valamiben... Amit mi csinálunk az egy híd-projekt: közel van a kifinomultabb, nagyon idézőjelekben véve „jazzessebb” produkciókhoz, ahol nem annyira konkrét szerzemények vannak, mint mondjuk a popzenében. Bár hozzáteszem, hogy ezekről a fogalmakról nagyon nehéz így beszélni. De közben fülbemászó dallamaink vannak, tehát egyértelműen egy pop-produkció a miénk, amiben benne van a potenciál – szóval egy híd a kettő között. És szerintem ennek van egy rétege, méghozzá egy elég széles rétege. És aztán ez oda-vissza hat: aki ennél elborultabb zenéket hallgat, azt is megfoghatja ennek az értéke, aki meg csak popzenét hallgat, azt meg megfogják a fülbemászó refrének, meg a bemondások, a hangzás. Kicsit pengeélen táncolunk, de tök izgalmas!