Most szól:
Vezeti:
2018.05.09 Szerda . 15:24

Hamarosan színpadon az AWS! Jön a második elődöntő!

Izraeli pop vagy a magyar metál? Táncoló robotok vagy tömegre ugrás és bodysurf? Jöjjenek a legfontosabb információk a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál kapcsán!

A magyar csapat, vagyis az AWS május 10-én fog színpadra lépni a második elődöntőben, Lisszabonban. A döntőre május 12-én kerül sor, amit a Duna TV élőben közvetíteni fog. De addig is, hogy tudd mi a helyzet az idei mezőnnyel, most megosztjuk veled a legfontosabb tudnivalókat!

Ami garantált, hogy a pirotechnika, a látványvilág és a színesebbnél színesebb előadások az első után, készen állnak a második elődöntőre is.

Portugália számára ez az első alkalom, hogy megrendezi az Eurovíziós Dalfesztivált, a rendezvény történetében pedig ez a 63. alkalom, hogy énekesek és együttesek országaikat képviselhessék. Minden évben, az előző évi dalfesztivál győztes országa kapja meg a lehetőséget, hogy otthont adhasson a fesztiválnak. A verseny többek között olyan előadóknak segített a világsiker elérésében, mint Celine Dion vagy az ABBA.

2017-ben a portugál Salvador Sobral nyerte meg a dalfesztivált „Amar Pelos Dois” című művével, amit testvérével közösen szereztek.

A dal kapcsán elárulta, hogy: „A zene nem tűzijáték, hanem érzelem. Szóval próbáljuk megváltoztatni és hozzuk vissza az igazi zenét, ami tényleg arról szól!”

De lássuk az idei mezőnyt!

A fogadóirodák abszolút favoritja az izraeli versenyző, Netta a „Toy” című dalával. Fülbemászó, tipikus táncolós dal – az előadás során „csirke-táncot” alkalmaznak a koreográfiában. A dal üzenete főleg a nők felhatalmazásáról szól, ami a dalszövegben meg is jelenik: „nem vagyok a játékod”.

A dal az első középdöntőben szerepelt, továbbjutott a döntőbe.

A következő esélyes a norvég induló, Alexander Rybak a „That’s How You Write a Song” című dalával. Az énekes igencsak ismerős lehet azoknak, akik követik az Eurovíziós eseményeket, hiszen 2009-ben ez a fiatalember már nyert, irdatlan magas, rekordszavazattal a „Fairytale” című dalával.

A verseny további kedvencének számít a francia Madame Monsieur a „Mercy-vel". Az elektro-pop dal egy baba történetét meséli el, aki menekültként született egy francia mentőhajón, a Földközi-tengeren. A gyermek neve a dal címével is egyezik – „Mercy”.

Hogy ne csak popdalokból álljon az idei mezőny, más műfajok is megmutatkoznak a versenyben. Észtországból például opera érkezik, countryval készülnek a hollandok és mi magyarok pedig metállal érkezünk.

Íme, egy kis ízelítő és bemelegítő a második középdöntőre!

Május 10-én kövesd élőben az Eurovíziós Dalfesztivál a Duna TV-n! 20.30-tól „Hangolódjunk az Eurovízióra", 21.00-től pedig a második elődöntő veszi kezdetét.

Szurkoljunk együtt az AWS-nek!

Forrás: NPR

Lead: eurovision.tv, Andres Putting