Most szól:
Vezeti:
2018.07.19 Csütörtök . 10:57

Így születnek a slágerek - megérkezett az első előzetes Ed Sheeran dokumentumfilmjéhez

Az idén 86. alkalommal megrendezett Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon került bemutatásra a ‘Songwriter’ című dokumentumfilm, ami Ed Sheeran életéről szól. Nyár végén azonban a nagyközönség számára is elérhető lesz az alkotás, amihez az első hivatalos előzetes már meg is érkezett!

A jelenleg épp Európában turnézó Ed olyan eszméletlen slágerek atyja, mint a "Shape of You", a "Perfect", a "Happier", a "Galway Girl" vagy a "Thinking Out Loud". Bizonyára mindannyian kíváncsiak vagyunk arra, hogy miként születnek ezek a hatalmas nóták. Augusztus 28-án mindenre fény derül, hiszen az Apple Music-on elérhetővé válik a Songwriter című dokumentumfilm, mely Ed Sheeranről szól.

Most végre az első hivatalos előzetes is megjelent a filmhez, amit ugyan már bemutattak februárban Berlinben, de a nagyközönség még eddig nem láthatta. A 2 perces előzetesben belepillanthatunk a "Galway Girl" írási folyamataiba, megnézhetjük Ed gimnáziumát, vagy azt, hogy miként lép színpadra főműsoridőben a Glastonbury fesztiválon.

A Songwriter rendezője egyébként a zenész unokatestvére, Murray Cummings, aki szerint a film tökéletesen dokumentálja azt a kemény munkát, ahogyan egy dal megszületik. Murray azt is hozzátette, hogy valami mást akart mutatni, mint az eddigi dokumentumfilmek, nem szeretett volna sikoltozó tömeget és tolakodó paparazzikat a felvételeken, tényleg csak azt szerette volna megmutatni, ahogyan valójában zajlik az alkotás folyamata.

Nos, az előzetest elnézve, mi maximálisan kedvet kaptunk a filmhez! Augusztus 28-án mindenki figyelje az Apple Music-ot!

Forrás: NME

Lead: Getty Images