Most szól:
Vezeti:
2018.08.13 Hétfő . 12:42

Mit várhatunk A szolgálólány meséje 3. évadától?

Íme, 7 teória, ami választ adhat erre a kérdésre!

A szolgálólány meséjének 2. évada nem okozott meglepetést abban a tekintetben, hogy nagyrészt az elsőben már gondosan felépített világot láthattuk viszont. A sztori ugyan kiegészült új helyszínekkel, megismerhettük a mérgező gyarmatokat, és jobban beleláthattunk abba, hogy a nem túl messzi Kanadában miként vélekednek Gileadról.

A szereplők nagy része ismét felbukkant, de többségük jelleme árnyaltabbá vált a második évadnak köszönhetően. Megismerhettük Emily és Moira múltját, valamint édesanyja bemutatásán keresztül a June-nal történteket is. Waterfordék továbbra is maradtak a kaptafánál a sorozat negatív hőseiként, bár az utolsó momentumoknál Mrs. Waterford talán visszahozott valamit az addig elkövetett borzalmas cselekedeteiből. Lydia néni pedig idén szokatlanul megértőnek mutatkozott, azonban az ő sorsa és túlélése egyelőre kérdéses.

A hangulat is maradt a „régi”, minden rész egy lassú (nagyon lassú), sötét, nyirkos szenvedés, s mikor már azt hisszük nem lehet rosszabb, kiderül, hogy nagyon is lehet. Végül pedig a főbb karakterek maradtak ott ahol voltak, bár June-nak lehetősége lett volna ismét egy autóba szállni, de döntött és maradt. S, ha már elhaltak a „Miért?!” sikolyai az éterben, lépjünk tovább.

Ezek után vajon mire számíthatunk a 3. évadban? Összegyűjtöttünk 7 népszerű teóriát, amik talán közelebb vihetnek a válaszhoz. De ha az is úgy ér majd véget, hogy June vagy beszáll egy kocsiba vagy nem, tuti kiakadunk...

1. June és Lawrence parancsnok szövetsége

Lawrence parancsnok az a rejtélyes férfi, akinek segítségével Emily és June babája végül valószínűsíthetően kijutnak Gileadból. A sorozat atyja Bruce Miller, arra kérdésre, hogy June mégis miért nem menekül el a földi pokolból, ezt mondta: „Azért mert anya. Az egyik gyermekét már biztonságban tudhatja, de van egy másik. Hannah még minig ott van, miatta marad. A harmadik évad jelmondata nagyjából ez lesz: Dicsértessék a harc! Ezt pedig June fogja vívni Hannah-ért és Gilead felszámolásáért.”

via GIPHY

Ennek fényében Joseph Lawrence valóban partnere lehet June-nak, elvégre egy parancsnokról van szó, s a segítségével talán belülről tudnánk megsemmisíteni Gileadot. Sokan úgy gondolják, hogy June majd Lawrence-ék szolgálólánya lesz, Josephé lesz. Legalábbis papíron, mert talán ők ketten együtt lehetnek majd az ellenállás vezetői. Arról nem is beszélve, hogy egy parancsnok segítségével June Hannah-t is minden bizonnyal könnyebben tudná megtalálni.

2. Serena, mint lázadó?

A Serena a második évadra is maradt az a kimért, rideg feleség, akit az elsőben megismertünk, bár azért ezúttal mutatta némi szikráját annak, hogy a türkiz ruha alatt érző szív rejlik. Segített kimenekíteni June babáját a tűzvész éjjelén. Emellett a feleségek egy csoportjával megpróbált szembeszállni a törvénnyel is (hátha engedik, hogy olvasson a nő), de egy ujj mínusz lett a vége. Ebből azonban láthatjuk, hogy Serena kissé elkezdte feszegetni a vallási diktatúra kereteit. S, mivel a kapcsolatuk Mr. Waterforddal korántsem felhőtlen, többen elképzelhetőnek tartják, hogy Serena végül fellázad majd az ellen a világ ellen, amit nagyrészt ők ketten teremtettek. Bár ez valószínűleg a legnagyobb pálfordulás lenne a világon.

via GIPHY

3. Serena, mint szolgálólány?

Van egy olyan teória is, miszerint Mrs. Waterford szolgálólányi rangba süllyed és a parancsnok teherbe ejti. Hogy ez mennyire valószínű? Nem nagyon. Már csak azért is, mert Serena úgy tűnik, meddő, így nehezen lehetne pont szolgálólány. Viszont, jó lenne látni, hogy Serena szenved és átéli azt, amit ő is rákényszerített valakire? Abszolút. Bár erre ilyen formában, valószínűleg annyi esély van, mint arra hogy Waterford leborotválja csinos szakállát.

via GIPHY

4. Lydia néni felemelkedése és tündöklése

Lydia néni az első évadhoz képest a másodikban lényegesen pozitívabb figurává nőtte ki magát. Ugyanakkor Emily nem kímélte őt az utolsó részben, de Bruce Miller showrunner elárulta, hogy Lydia néni túléli a támadást és azt mondta ez az esemény „megváltoztatja majd”.

 

Innetől kezdve két út lehetséges, Lydia néni vagy még jobban bekeményít és ellentmondás nem tűrően gardírozza tovább a szolgálólányokat, vagy folytatja tovább a jobbá válás útján és anti-Gileadista ellenállóként születik majd újjá.

5. Gilead jövője

A szolgálólány meséje évadainak eseményei eddig nagyjából olyan 5-10 évet mutatnak be az időben, a Gileadi jelent és azt megelőző éveket. Na, de mi van a jövővel? Maragaret Atwood regénye ugyanis időbeli ugrásokkal, 200 évet ölel fel. Ezek alapján talán a 3. évadban majd bepillanthatunk a távolabbi jövőbe is.

via GIPHY

6. Emily és Moira

Emily remélhetőleg átjut Kanadába karjában a babával, ahol megint csak remélni tudjuk, hogy sikerül megtalálnia a családját. Ezek után elképzelhető, hogy felkeresi Moira-t is, és Luke-kal kiegészülve, hárman igyekeznek innentől kezdve kívülről segítséget nyújtani a Gileadban ragadtaknak.

via GIPHY

7. Rita kém?

June a Waterford házban, Nicket leszámítva, csak a marthatól, Ritatól remélhetett segítséget, vagy érzékenységet. Vannak akik, úgy gondolják, hogy Rita amerikai kém. Hiszen tudjuk, hogy Gilead nem terjed ki az egész USA-ra, valamicske megmaradt belőle és ők se nagyon szívlelik a vallási diktatúrát. Rita pedig sosem tűnt Gilead rajongónak, segít is June-nak a szökésben, tud a Nick-kel való kapcsolatáról, ergo tud titkot tartani és nem sosem cselekszik megfontolatlanul. Jól eső fordulat lenne, ha kiderülne, hogy ő, talán néhány másik marthaval karöltve szintén azon munkálkodik, hogy Gilead megszűnjön létezni.

 

A szolgálólány meséje 3. évada várhatóan 2019 áprilisában érkezik majd.

Áldassék a gyümölcs!

Forrás: Digitalspy

Lead: Instagram