Most szól:
Vezeti:
2018.10.08 Hétfő . 08:38

Így lesz Rami Malekből Freddie Mercury

Az idei év egyik legjobban várt filmje, egészen biztosan a Bohemian Rhapsody.

Az életrajzi filmben megismerhetjük a Queen zenekart és frontemberének, Freddie Mercury-nak a valódi történetét.

Korábban már kaphattuk egy kis betekintést az alkotásba, majd a nyár közepén végre a teljes előzetes is napvilágot látott!

A videók alapján a Bohemian Rhapsody egy pillanat alatt rengeteg rajongót szerzett magának, ami nem is csoda, hiszen Rami Malek, aki Freddie Mercury bőrébe bújt, egyszerűen döbbenetes hasonlóságot mutat a legendás énekessel.

Nem csak a kinézete, hanem a mozgása, gesztusai, minden apró rezzenése megidézi a Queen zenekar frontemberét. Az alábbi videóban pedig most betekintést engednek a film kulisszái mögé, ahol is megláthatjuk, hogy miként válik Rami Malek Freddie Mercuryvá.

A főszereplő Rami Malek mellett egyébként további nagyszerű színészekkel találkozhatunk majd a produkcióban, hiszen olyan nevek tűnnek fel, mint Ben Hardy, Gwilym Lee, Joseph Mazello vagy éppen Mike Myers. A rendezői székben Bryan Singer foglal helyet, akinek például több X-men filmet is köszönhetünk.

A film november 1-jén jelenik meg a hazai mozikban.

Forrás: NME

Lead: Getty Images