Most szól:
Vezeti:
2018.12.12 Szerda . 11:35

A múlt század kedvencei - értük bolondultak a nők régen

Párkapcsolati témakörben gyakran használt kifejezés az „alfahím”, mint a férfi nem egyfajta etalonja. Na, de ki is az az alfahím?

Biológiai értelemben, ő a legsikeresebben szaporodó hím, aki a legtöbb utód által tartja fent saját genetikai állományát és ezáltal örökségét. Ez főként az állatvilágban használatos értelmezés, az emberszabásúaknál pl. a csoport hím vezetője szaporodik az összes nősténnyel, ez kvázi az ő kiváltsága. Ahhoz, hogy a csoport valamely más hím nemű tagja is szaporodni tudjon, ahhoz le kell győznie az alfát, csak így léphet a helyébe és lehetnek utódai.

Emberi, vagy szociológia értelemben egy sokkal összetettebb dologról van szó. Persze a sikeres szaporodás itt is szempont, de önmagában az, hogy valakinek sok nővel van kapcsolata, még nem lesz alfahím, csak nőcsábász. Alfa attól lesz valaki, hogy nem csak meghódítani tudja a nőt (mert meg tudja, sőt válogat is), hanem meg is tudja tartani, képes elköteleződni és családot alapítani választottjával. Aztán az „alfaságnak" persze vannak külső fizikai jellemzői is, amik nagyjából megfeleltethetők azoknak a vonásoknak, amiket a nők többsége férfiasnak tart, ilyen az erős, sportos fizikum, a széles váll, a keskeny csípő, vagy a karakteres áll és arcél. Ezen felül az egyéniség bizonyos jellemzői is arra predesztinálhatnak, hogy valaki alfahímmé váljon, ilyen a jó kommunikációskészség, a vezetői kvalitások, az intelligencia, vagy épp a pénzkeresési képesség.

Az alfa tehát fizikai és mentális jellemzői együttese miatt válik alfává. Vagy mégsem? Valójában ez még mindig kevés, hiszen hiába rendelkezik valaki a felsoroltakkal, ha történetesen az adottságaival nem tud élni és azokat nem tudja kihasználni. Következésképpen egy alfahím tisztában van azzal, hogy alfa és eszerint él, ez határozza meg férfiakkal és nőkkel való viszonyát. Alfává válni és annak maradni tehát nem is olyan könnyű, mint elsőre gondolnánk.

Még nem esett szó róla, de evidens, hogy a nők, legyen akárhány éves, alacsony, magas, vékony, vagy molett, - leginkább az ilyen férfiakat keresik. Elsőre minden nő egy ilyen férfi mellé képzeli magát, és hiszi, ő lesz az az egy, aki megszelídíti. A matematika törvényei alapján ez lehetetlen, hiszen az alfa azért jó darabig nem fog lehorgonyozni egyetlen nő mellett, így az a nő, aki stabil monogámiára vágyik, lehet, hogy nem egy alfa mellett találja meg a számításait és valószínűleg nem is baj. De nyugi Hölgyeim, lehetetlenek nincsenek, és ha az Ég is úgy akarja, bármelyik nőből lehet az az Egy, akár egy alfa számára is.

A történelem tele is teli van alfahímekkel, hiszen ők tagadhatatlanul aktívan befolyásolták és befolyásolják a világ alakulását. Vegyük most sorra a XX. század csillogó Hollywood-i érájának alfahímeit, akinek képei nők millióinak párnája alatt rejtőztek!

Marlon Brando

Brando-t legtöbben a Keresztapa című filmből ismerhetjük, ahol is Don Vito Corleone szerepét az egyik legnagyobb filmes karakterré, őt pedig a karakter igazi legendává avatta. Azonban Brando már jóval ezelőtt igazi színészóriásként, és Hollywood betörhetetlen alfahímként tartották számon.

via GIPHY

Megannyi partnere mellett, háromszor nősült. Harmadjára egy tahiti nőt vett el, Tarita-t, akivel 10 évig élt. Brando halála után Tarita sokatmondó címmel jelentette meg könyvét exéről: „Szerelmem és gyötrelmem Marlon”.

James Dean

Egy Isten háta mögötti faluból jött, világsztár lett. Tehetsége, na meg persze sármja hamar kiemelte a névtelenségből. Hirtelen ért a csúcsra, és egy egész nemzedék lázadásának lett a szimbóluma, úgy hogy mindössze három filmben szerepelt.

via GIPHY

Életének tragikus vége lett, sportkocsijával végzetes karambolt szenvedett, mindössze 24 évesen. Nők milliói zokogtak halálhírét hallva. A sors furcsa fintora, hogy korai halála csak még nagyobb ikonná tette őt, neve azóta sem merült feledésbe.

Elvis Presley

Elvis-t már életében is úgy emlegették, mint a Királyt. Ettől „alfahímebb” dolgot már önmagában nehéz elképzelni. Vannak, akiknek Elvis a nagydarab, flitteres ruhás, barkós Las Vegas-i showman, de a nők kollektív tudatában ő örökké az a vakítóan kék szemű király, aki úgy tekeri a csípőjét, mint senki más.

 

Számtalan gyönyörű nő megfordult az oldalán, de ő igazán csak egyért rajongott, aki viszont elhagyta. 1958-ban találkozott először az akkor még csak 13 éves Priscilla Ann Wagnerrel, de szépségét sosem tudta feledni. Öt évvel később, mikor Priscilla nagykorú lett hozzáköltözött Memphisbe, össze is házasodtak, majd megszületett lányuk, Lisa Marie. A boldogság azonban nem tartott sokáig, Elvis akkoriban már függőséggel küzdött, és az őt ostromló nőknek sem tudott ellenállni. A magát végletekig elhagyatottnak érző Priscilla edzője karjaiban keresett menedéket, a viszonyról ő maga tudatta a férjét. Válás lett a vége, amit a Király sosem hevert ki, minden szerelmes dala egy vallomás és mind Priscilla-hoz szól.

Jim Morrison

Mindössze 27 évet élt, mégis egy évtized arca lett. Ő volt a 60-as évek szabadelvű lázadásának archetípusa, költő egy rocksztár testébe zárva. Nők pedig rajongtak ezért a titokzatos vadócért.

View this post on Instagram

People are strange #jimmorison

A post shared by Bayu surya dwi tama (@bayusuryadwitama) on

 

Szigorú, konzervatív szellemben nevelték, azonban ő minden alkalmat megragadott, hogy ellenkező nézeteinek hangot adjon, mindegy volt, hogy miben csak ellentmondjon. Óriási hatással volt rá Baudelaire, Rimbaud, Verlaine, Nietzsche, Poe, Oscar Wilde, Jack Kerouac Úton c. műve és a görög mítoszvilág. Maga is jelentett meg verseskötetet. Életfilozófiája ez volt: „A legmagasabb és a legmélyebb pontok a fontosak. Minden más csak... köztes.”. Egész életében körül lengte a halál árnyéka, 4 éves korában szemtanúja volt egy tömeg balesetnek, onnantól kezdve aktívan foglalkoztatts a halál, mint az élet része. 27 évesen, 1971. július 3-án halt meg Párizsban, a fürdőkádjában találtak rá, a halál hivatalos oka szívinfarktus volt, de egyesek szerint ma is él. Valahol.

Alain Delon

Alain Delon volt a francia rosszfiú, akiben megvolt az a bizonyos „je ne sais quoi”. Elegáns, délceg, de volt benne valami könnyed nemtörődömség, mint, aki úgy néz ki baromi jól, hogy épp most kászálódott ki az ágyból.

via GIPHY

Ő volt a kettő az egyben: az angyalarcú, lágyan a nők fülébe szerelmes szavakat suttogó, és az acéltekintetű ördögien rideg férfi egy személyben. Élete egyik nagy szerelme volt Romy Schneider, akit hosszú jegyesség után végül sosem vett feleségül. Egész életében gyönyörű nők vették körül, forgatott Katherine Hepburnnel, Ava Gardnerrel, Lauren Bacallal, Bridget Bardot pedig amolyan lelkitársa volt. Két nőtől három gyereke született, de nyughatatlan természete mindig új utakra késztette. Mára visszavonultan él, de igéző kék szemeiért még ma is tódulnak a tömegek a mozikba.

Forrás: Brightside

Lead: Instagram