Most szól:
Vezeti:
2018.12.16 Vasárnap . 07:00

Egy éve nincs köztünk a páratlan hangú Fábián Juli

Pontosan egy évvel ezelőtt 2017. december 16-án érkezett a megrázó hír, hogy Fábián Juli hosszan tartó, de mindvégig méltósággal viselt betegség következtében elhunyt.

Fábián Juli kiemelkedő és egyedi színfoltja a hazai zenei palettának, aki mind a jazz, mind a popzene terén szép sikereket ért el. Egész életét átszőtte a zene szeretete, már az általános iskolában is ének-zene tagozaton bontogatta szárnyait, ekkor kezdett zongorázni is. Később a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát, mondván legyen egy „rendes” szakma is a kezében, de szíve mégis csak a zene felé húzta, így párhuzamosan jazz-éneklést tanult. A sok-sok gyakorlás pedig meghozta gyümölcsét, hiszen Juli felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára.

Fábián Juli (MTI Fotó: Kálmándy Ferenc) Fábián Juli (MTI Fotó: Kálmándy Ferenc)

Pályája kezdetét is ez a műfaj határozta meg, több alkalommal fellépett a Budapest Jazz Orchestrával, a Free Style Chamber Orchestrával és több ízben énekelt a Magyar Rádió Márványtermében. 2005-től pedig már ő maga is tanított jazz-éneket.

A hazai mainstream zenei világba A Dal 2012-es műsorfolyamában robbant be, Zoohackerrel közösen készített Like A Child című számával. Fábián Juli & Zoohacker 2015-ben stúdióalbumot jelentetett meg Shine címmel, mellyel valamennyi nagy hazai nyári fesztiválon felléptek.

Juli, 2017 nyarán lemondta fellépéseit és nyilvános szerepléseit, hogy minden erejével a gyógyulásra koncentrálhasson, a betegség azonban öt hónappal később, december 16-án, életének 37. évében legyőzte az énekesnő szervezetét, de emléke, és még inkább lenyűgöző hangja zenéjében örökre tovább él.

 

Mi sem mutatja ezt szebben, mint hogy az idei Petőfi Zenei Díjátadón, ahol Juli is esélyes volt az Év énekesnője elismerésre, a kategória másik négy jelöltje, Rúzsa Magdi, Sena, Lábas Viki és Schoblocher Barbara visszalépett az énekesnő javára. Így a díjat Fábián Juli kapta, posztumusz.

Természetesen az idei év sem múlhatott el anélkül, hogy a művészvilág és a zeneszeretők Fábián Julira emlékezzenek. Nem régiben rendezték meg a Random Shooting Day elnevezésű kiállítást, melyet, Koczka, a mesterfodrász (aki Juli fodrásza is volt) álmodott meg. A Random Shooting Day keretein belül fotókra lehetett licitálni. A fotózásokat egyébként a fodrászoktól, a sminkeseken át, a modellekig mindenki teljesen ingyen vállalja, mindig. Az eladott képek után befolyt összeget, ami 871.000 Forint lett (!!!), teljes egészében a Fábián Juli Emlékalapítvány rendelkezésére bocsátották. Az alapítvány célja, olyan zenészek támogatása, akik hosszan tartó betegség miatt nem képesek fellépni, alkotni, dolgozni, így elesnek a pénzkeresési lehetőségtől. A Fábián Juli Alapítvány másik célja, az énekesnő emléknek ápolása.

Íme, az eseményről készült aftermovie!