Most szól:
Vezeti:
2019.01.24 Csütörtök . 11:13

10 lenyűgöző tény, amitől leesik az állad

Mikor már azt hitted, nem lephet meg semmi kiderül, hogy mégis.

Ha létezne egy hatalmas könyvtár, ahol a világ összes létező tudását összegyűjtenénk, valószínűleg egy élet édes kevés lenne, hogy legalább csak végig lapozgassuk. Arról nem is beszélve, hogy a tartalmat folyton frissíteni kellene, méghozzá olyan ütemben, ami emberi léptékben jószerivel utolérhetetlen. Az biztos, minden nap egyben egy lehetőség is arra, hogy tanuljunk valamit a világról.

Íme, néhány valódi érdekesség, amiről még biztos nem hallottál!

1. A Gízai piramisok és a mamutok

Gondoltad volna, hogy abban az időben, mikor ezek a piramisok épültek, még mamutok szaladgáltak a Földön? Pedig így van, hiszen a kutatók szerint a piramisokat Kr.e. 26-23. században építették, míg a mamutok kihalását nagyjából Kr.e. 10. századra teszik.

 

2. Hány mozgólépcső van Wyoming-ban?

Wyoming az USA 10. legnagyobb állama, nagyjából 560 ezer lakosa van. éppen ezért talán furcsa lehet, hogy a fenti kérdésre a válasz: 2, azaz kettő. Az egész állam területén mindössze két mozgólépcső található, Casper városában. Egy időben felmerült, hogy esetleg építenének egyet a reptérre is, de az épület egy szintes, így nincs is szükség mozgólépcsőre.

via GIPHY

3. A kutyák kinek a rokonai?

Talán a farkasra gondolnál, de újabb kutatások szerint a kutyáknak és a medvéknek is közösek az ősei. Szintén szokták emlegetni a hiénák és a kutyák rokonságát, de ez tévhit, a hiéna valójában macskaféle.

via GIPHY

4. Mennyi egy googolplex?

A googol más néven tíz szexdecilliárd, ami az 1-es számjegyből és az azt követő száz darab 0-ból áll. A matematikában a googolnak nincs különösebb jelentősége és nincs lényegesebb felhasználási módja sem. Kitalálója, Edward Kasner arra használta, hogy bemutassa a különbséget a végtelen és egy elképzelhetetlenül nagy szám között, és ilyen módon matematikaoktatásban használható. A szám születésének története nagyon aranyos: Kasner unokaöccse adta az ötletet, aki egyszer azt mondta, kellene egy szám, aminél "egy egyes utána addig írunk nullákat, míg el nem fáradunk". Egyébként egy googolplex több, mint a részecskék száma az egész univerzumban.

View this post on Instagram

. 【Everyday Takeaway👩🏻‍🎓】 【Mathematical Monday📐】 ~ Do you know what the largest number is? ❇️⁉️ ~ 1 trillion? 1 trillion trillion? 1 trillion trillion trillion? 😱😱 ~ The answer is 1 GOOGOLPLEX! 🤔🤯 ~ For course, there are many numbers greater than 1 googolplex, in fact, an infinite number of them🤪 ~ Googolplex is the largest number with a commonly-known name💯 ~ Numerically, it is 10^(10^100)🔟 ~ Or you could say 10^googol, where googol is known as 10^100👀 ~ To show you how large 1 googolplex is, imagine: If you tried to write 📝 the number (1,000,000,000….) on an infinitely long piece of paper, you would never finish it! 📄📄 ~ Not because it will take you too much time ⌚🕑, but because there won’t be enough space ⬜⬜ in the visible universe 🌌 to fit that piece of paper! ~ On the other hand, 1 googol will already be greater than the number of particles in our universe! ✨💧 ~ Could you find the largest number? 😏 Leave a comment to share your thoughts with us💬 ~ 7/1/2018 — Andy ~ #mathematics #beauty #stem #mathematicalmonday #dailypost #multidisciplinary #monday #maths #beautyinmaths #primarymaths #highschoolmaths #numbers #numberphile #lovemaths #fortnite #takeaway #mondayfun #fun #big #large #largest #largestnumber #google #googol #googolplex #universe #test #quiz ~ 【Everyday Takeaway👩🏻‍🎓 】is a series of posts to share STEM information. Our【Mathematical Monday📐】posts will share with you funny or interesting maths findings, facts or puns every Monday. Stay tuned!

A post shared by SproutingSTEM 萌芽創科 (@sproutingstem) on

 

5. Van kitalálhatatlan kártyatrükk?

Van. Ha pl. fogsz egy 52 lapból álló francia kártya paklit és összekevered, ember nincs, aki reprodukálni tudná azt a sorrendet. Az 52 lap sorrendjének ugyanis 80,658,175,170,943,878,571,660,636,856,403,766,975,289,505,440,883,277,824,000,000,000,000 lehetséges kombinációja van. Gyakorlatilag ez kimeríti a lehetetlen fogalmát.

via GIPHY

6. Mennyi baktérium található a testünkben?

Régebben úgy gondolták, hogy az emberi sejtek aránya a testünkben található baktériumokhoz, 10:1. Ám, ez a feltevés megdőlt. Ma már sokan úgy vélik, hogy a sejtjeink száma nagyjából 39 trillió, míg a baktériumoké 30 trillió, vagyis közel annyi bacink van, mint sejtünk. Egyénként az is mondják, hogy a bőrünkön több élőlény mozgolódik, mint ahány ember él a Földön.

via GIPHY

7. Kinek áll a legtöbb csontból a nyaka?

Ha a kérdés az lenne, hogy kié a leghosszabb, valószínűleg mindenki kapásból rávágja, hogy a zsiráfé, és ez így igaz. Azonban ez nem jelenti azt, hogy neki van benne a legtöbb csont. A zsiráfnak ugyanannyi csigolyából áll a nyaka, mint az embernek, vagy az összes többi emlősnek, vagyis 7 darab csontból. Ezzel szemben a madaraknak pl. akár sokkal több is lehet, egy kecses hattyú nyak pl. akár 22-25 csigolyából is állhat.

 

8. A WiFi hat az agyra?

Egy sor kutatás talált arra utaló jeleket, hogy ha hosszútávon vagyunk kitéve ennek a sugárzásnak, az változásokat okozhat az RNS-ünkben (az RNS szállítja pl. a genetikai információt). Ezek a változások pedig felelősek lehetnek rák, vagy egyéb neurodegeneratív hatások kialakulásáért, de még mindig nem lehet azt mondani, hogy ezek egy-egyben megfeleltethetőek egymásnak.

via GIPHY

9. Ki járt utoljára a Holdon?

1972-ben Gene Cernan-nek jutott ez a megtiszteltetés. Mielőtt küldetésre indult volna, Gene megígérte a lányának Tracy Dawn Cernan-nek, hogy a Hold felszínére rajzolja a monogramját. A legendás űrhajós tavaly 82 éves korában elhunyt, de lábnyomai és az általa ott hagyott ’TDC’ betűk ott lesznek a Hold légmentes éteri csendjében az idők végezetéig mozdulatlanul.

 

10. Tényleg vannak egyeseknek szuperhős képességeik?

Igen, vannak! Vegyük pl. az állatvilágot, melynek egyes tagjai simán elmehetnének X-men szereplőknek. Ott van pl. a postagalamb, ami akkor is hazatalál több ezer kilométer távolságból is, ha nem lát semmit. A Föld mágneses terét használja ehhez. Vagy pl. a denevérek, amik annak ellenére nem látnak semmit a sötétben, hogy éjszakai állatok. Ezért a Daredevilhez hasonló képességet fejlesztettek ki ahhoz, hogy tájékozódjanak. Hanglokátoros rendszerük úgy működik, hogy ultrahangot bocsájt ki, ami visszaverődik a tárgyakról. A visszhangok sebességének érzékelésével az agyukban egy kép rajzolódik ki a környezetéről. Aztán létezik egy állat, ami úgy változtatja külsőjét akár Mystique, ez a mimic, vagyis az utánzó polip. Szükség esetén megváltoztatja a színét, viselkedését, formáját és a mintázatát is, hogy minél jobban hasonlatossá váljon a kiszemelt fajhoz. Tucatnyi állatot tud így lemásolni, mint például a tengeri kígyót, a medúzát és növényeket.

 

Forrás: Brightside

Lead: Instagram