Most szól:
Vezeti:
2019.04.12 Péntek . 21:57

"Ez a boldogság maga" - A Családvarázsban az anyaság ezer színe

A témában Tatár Csillával, Dióssy Klárival és Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk.

Az e heti Családvarázs egyik főszereplője egy nő, akit leginkább a tévé és a monitorunk képernyőjéről ismerünk. Egy nő, aki végig vlogolta, hogyan lesz antifutóból, futóbolond. Egy nő, aki alig várta, hogy édesanya lehessen és a legtöbb idejét ne a munkájával, hanem a kisfiával töltse a játszótéren. Ő nem más, mint Tatár Csilla. „Én se gondoltam volna, hogy Milánra ilyen sokat kell majd várnom.” – kezdte Csilla anyaságának történetét.

 

 

Amióta Milán az életük része, valahogy minden megváltozott. „Megnyugodtam, úgy minden értelemben. Tehát nincs már az a fajta görcsösség bennem, ami előtte volt.” Az anyaság tényleg ki tudja cserélni az embert. Máshova kerülnek a hangsúlyok; más lesz a fontos, más borítja ki az embert és más nyugtatja meg. „Én az az anyuka vagyok, aki azért beles az óvoda ablakán, hogy minden rendben van-e. (…) Nekem nehezebb volt az elválás.”

Az aggodalom persze teljesen normális. Egy bizonyos fokig. Derült ki a stúdióbeszélgetésből, ahol Dióssy Klári műsorvezető és Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus voltak Rókusfalvy Lili vendégei. Klári életében az aggodalom nem volt mindig jelen. Aztán kiderült, kislánya leukémiás. Hiába harcolt együtt a család a rettegett kór ellen, 4,5 éves korában Adélkát legyőzte a betegség. „Én abban a speciális helyzetben vagyok, hogy 4,5 éves volt a kislányom, amikor a tragédia történt. Most 4,5 éves a kisfiam. Gondolhatjátok, mennyire aggódom érte.” – mesélte könnyes szemmel Klári, miért is lett szorongó anyuka.

Egy gyermek elvesztése egy életen át kísérő és kísértő tragédia. „Én mind a mai napig két gyermek édesanyja vagyok.” – tette hozzá Klári, aki nap mint nap szembe kell, hogy nézzen ezzel a tragédiával. A legjobb gyógyír erre persze a kisfia, akiben igyekszik tudatosítani, volt egy nővérkéje. „Amikor Mátéka szomorúnak lát mindig azt mondja nekem; anya tudod, ott vannak mind együtt. Ülnek a felhőn. A Klári mama, a papa és Adélka.”

Hiába szakember, az anyai féltés Dr. Bagdy Emőkét sem kerülte el: „Én egy teljesen normális nőnek tartom magam, mi történik velem?” - utalt Emőke arra, hogy az, hogy gyermekünk születik azt is jelenti, mi magunk is megváltozunk. Emőke pláne az után kezdett el aggodalmaskodni, hogy kiderült nem egy, hanem két gyermeket hord a szíve alatt. Kisfiával már 3 hónapos terhes volt, amikor ráfoganás útján újra teherbe esett. „Szinte kiszurkoltam magamnak, hogy legyen egy lányom. (..) Azóta is nagyon szoros a kapcsolat közöttünk.” – mesélte Emőke.

A szülői aggodalom teljesen természetes, de meg kell tanulnunk jól kezelni. Ha mi megijedünk, a gyermek is sírni kezd. Ha túlféltjük, talán szorongó lesz. Pedig a gyermeknek, ahogy Csilla is mondja a riportban, nyugalmat kell hoznia a családba, nem állandó rettegést és nyugtalanságot.

A Tatár Csilláról szóló riportfilmet az EMMI készítette a Családok Éve és a Családbarát Ország kampányok keretében, amit ITT tudtok visszanézni.

A teljes adást pedig itt találjátok: