Most szól:
Vezeti:
2019.05.04 Szombat . 11:13

Sztárapukák a Családvarázsban - főszerepben: Pápai Joci és Patkó Béla Kiki

"A hitem nagyon sok mindenen átsegített”

Pápai Joci jövő héten immár második alkalommal képviseli majd Magyarországot az Eurovízión. Joci amellett, hogy hatalmas sikereket ért el énekesként, édesapa is, aki idei versenydalában a jelen boldogságáról, és a család fontosságáról énekel. „Most már nem kell figyelni a hétköznapokra, hogy mi lesz holnap, de egyébként, ha azt hozta volna a sors, azt is elfogadtuk volna. Viszont azt nehezen tudtuk feldolgozni, hogy a dalaim nem úgy jutottak el az emberekhez, mint ahogy gondoltuk. ” – kezdte Joci saját történetét arról, hogyan vészelték át családjával a sikerhez vezető, számára igencsak rögös utat. Olyan is előfordult az életükben, hogy lányuknak egy cipőt sem tudtak megvenni, annyi pénzük sem volt. De ez az anyagi nehézség is könnyebben feldolgozható volt az egész család számára, mint a kezdeti szakmai sikertelenség.

 

 

A család mellett valami másba is kapaszkodhatott Joci a nehéz időkben: „nekem a kapcsolatom Istennel nagyon-nagyon közeli és a hitem az nagyon sok mindenen átsegített”. Ma már, távolabbról nézve ezt az időszakot, Joci kívülről is rá tud nézni akkori hibáira. „Az Origo előtti időszakban még nem voltam kész előadó, hiába akartam elhitetni másokkal, az embereket nem lehet megtéveszteni ilyenekkel. (..) Meg kellett érnem és rá kellett találnom önmagamra.” Hogy ez sikerült, ahhoz kétség sem fér, hiszen jövő héten ismét ő képviseli majd hazánkat az Eurovízión, Az én apám című dalával.

A stúdióban Patkó Béla „Kiki” volt Lili stúdióvendége, akit nem csak a zene iránti elkötelezettsége köt össze Pápai Jocival, de ahogy Jocira úgy Kikire is igaz a mondás: minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. Legyen szó a sikerek feldolgozásáról vagy a kudarcok legyőzéséről.

Viszont míg Jocit mindenben támogatta családja, hogy a zenei pályán sikereket érhessen el, addig az Első Emelet frontemberének pályaválasztását egyáltalán nem nézték jó szemmel a szülei. „Ugye autószerelő vagyok, ezt kötelező jelleggel el kellett végeznem, de egyetlen egy percet nem dolgoztam a szakmában.” – mondja visszaemlékezve Kiki. Persze ma már mosolyog a történteken, de valami azért máig nem hagyja nyugodni. „Ami egy picit fájdalmas is ebben, hogy például engem ők soha nem láttak színpadon.”

Érthető talán, hogy éppen emiatt a rossz viszony miatt Kiki évekig el sem mondta szüleinek, hogy feleségül vette élete nagy szerelmét Zsuzsát. Méghozzá titokban házasodtak össze, külön-külön írták alá az anyakönyvet. „Mivel én akkor elég ismert figura voltam, mondtam, hogy úgy szeretnénk ezt lebonyolítani, hogy bemennék én először, aláírom (…) majd én kijövök, vigyázok addig a gyerekre, Zsuzsa bemegy és ő is aláírja. (…) A prakszisában nem volt ilyen.” – emlékezett vissza mosolyogva Kiki a különös esküvőre.

 
View this post on Instagram

#InAction

A post shared by Patkó Béla Kiki 🎤 (@patkobelakiki) on

 

Ennek ellenére, nagyon szoros családi bázist építettek fel az évek alatt Zsuzsával. Olyat, ami akár a lehetetlenre is képes, a rák legyőzésére. „Utólag derült ki, hogy rengeteget sírtak.” – Kezdte a szavakat keresve Kiki a választ arra a kérdésre, hogy hatott feleségére és lányára a betegsége. „Látni valakit, aki sportol és egészségesen éli az életét négykézláb közlekedni a lakásba – mert olyan jellegű volt a betegség -, azért az elég meredek”. De ahogy annyi minden máson, ezen is túllettek. Ma pedig már Kiki és Zsuza a nagyszülői szerepre készül, hiszen Csenge már abban a korban van, amikor a megfelelő férfi mellett ő maga is édesanya lehet.

A Pápai Jociról szóló riportfilmet az EMMI készítette a Családok Éve és a Családbarát Ország kampányok keretében, amit ITT tudtok visszanézni!

A teljes adást pedig itt találjátok!