Most szól:
Vezeti:
2019.05.15 Szerda . 13:02

Magyarországon kerül megrendezésre az első Robot Olympiad

Kicsik és nagyok egyaránt képviseltetik magukat a megmérettetésen.

Idén Magyarország ad otthont a Robot Olympiadnak, ami a legrangosabb nemzetközi robotprogramozási verseny. A megmérettetésen indulók május 24-tl regionális fordulókon mérhetik össze erejüket. Ezt követően a hazai döntőnek Tatabánya ad otthont július 10-11-én, míg a világdöntőre Győrben kerül majd a sor novemberben, ahová már – ahogyan azt a neve is mutatja, már rengeteg országból érkeznek majd versenyzők.

Kicsik és nagyok egyaránt képviseltetik majd magukat, hiszen a legfiatalabb magyar versenyző mindössze 6 éves, míg a felső korhatár 25 év. A győztesek különböző kategóriákból és korosztályokból kerülnek majd ki, de ami közös pont minden induló számára az a tematika. Ez idén nem más, mint a smart cities, vagyis az okos otthonok, ennek valamiképpen meg kell jelennie a kész pályaművekben.

Tegnap az Én vagyok itt-ben beszélgettünk a versenyről, ahol egy fiatal indulót is megismerhettetek!

Lead: Getty Images