Most szól:
Vezeti:
Holnap Tali!

Holnap Tali – Soma blogja

5 ok, amiért a srácok nem közelednek hozzád

Magadra ismersz?

Hello, szia, szevasztok!

Mikike és a két törpe rájöttek, hogy azért nem nem tudnak csajozgatni, mert nincsenek hozzá eléggé kipattintva, kibikázva, kitestnevelésezve. Le is mentek a suli konditermébe, és elkezdték halálra büntetni Bálintot. Na, jó, talán egy kicsit a félelem is motiválta őket, nemcsak a csajszibarackok íze. De azt mindenképp pozitívan értékelem, hogy kezdenek végre magukkal valamit.

Amikor láttam róluk a videókat, rögtön arra gondoltam, hogy ebből blogot fogok írni. Na, jó, igazából az első gondolatom az volt, hogy hogy lehet ez a három gyerek ennyire szerencsétlen. Csak aztán jött a blog. Szóval elhatároztam, hogy segítek azokon a lányok, akik hasonló helyzetben vannak, mint Miklósék. Nem a gyúrással kapcsolatban, hanem szerelmi téren.

Mert hidd el, megvan az oka, hogy nem lépnek feléd a srácok. És az is valószínű, hogy nem tudod, hol van elásva a kutya. De ez nem is probléma, hiszen – legyen az élet bármely területén – a saját hibáit nehezebben veszi észre az ember. Ugye? De tudod, mi a legdurvább? Lehet, nem is benned van a hiba. Sőt! Összeszedtem pár dolgot, ami segíthet rajtad a jövőben. Ráérsz később megköszönni.

1. Nem elég jó hozzád?

Legalábbis ezt érzi. Egy pasi számára a legnehezebb az első lépést megtenni. Gyakran azért, mert attól fél, hogy az ő személye nem elég jó neked. Ilyenkor általában a legtöbb energiájukat az emészti fel, hogy összeesküvés-elméleteket gyártanak arra, miért nem akar velük randizni a kiszemeltjük. Ezt úgy tudod kivédeni, hogy sokkal elérhetőbbnek pozícionálod magad. Persze csak egészséges keretek között. A beszélgetéskezdeményezés kiváló eszköz erre.

2. Nem tudja, mit érzel iránta

Kétségek gyötrik. Vajon hogyan fogsz reagálni, ha elhív valahová? Vajon te is azt érzed, amit ő? Jelekre van szüksége ahhoz, hogy merjen cselekedni. Ha soha nem mosolyogsz rá, nem fogja tudni, hogy örülsz annak, hogy látod. Segíts neki, bátorítsd! Még ha ez bármilyen furán is hangzik, de csak akkor fogja megtenni az első lépést, ha te elindítod őt az úton.

3. Simán csak félénk

A bátorításról jut eszembe. Simán lehet, hogy te érzékelteted vele, hogy egy szinten vagytok, és neked is tetszik a közeledése; mégsem cselekszik. Ritkán, de összefújhat a szél egy extrovertált lányt egy introvertált pasival. Ilyenkor előbbinek kell megtennie az első lépést. Olyan dolgokról kell beszélni, amit mindketten szerettek. Ez oldja a kezdeti feszültséget, és a jövőben minden rendben lesz. Csak be kell tolni az autót, el fog indulni.

4. Mikor volt utoljára barátnője?

Volt egyáltalán? Ez egyfajta pszichológiai gátat állíthat kettőtök közé. Olyan ez, mint a nyelvtudás. Hiába vagy nagyszerű angolos vagy németes, ha nem beszéled a nyelvet huzamosabb ideig, kikopik. És hiába vagy az osztályteremben hatalmas király, ha egy idegen országban nem mersz megszólalni. Benne van, hogy ezért kerül – szerencsére ezt könnyű kinyomozni ismerősök segítségével.

5. Legyél te az első

Ó, az a fránya makacsság! Minden fiú azt hiszi, hogy hatalmas játékos, óriási zsugás. Mind megpróbálja elhitetni veled, hogy ő nincs ”rád szorulva”. Elkezdenek egy játékot, aminek az a lényege, hogy rávegyenek téged, hogy te légy az, aki megteszi az első lépést. Ez általában akkor megtörik, amikor látják rajtad, hogy nem vagy vevő erre az egészre. Ekkor rögtön át is mennek papucsba, és elkezdenek cselekedni. Nyugi, ők mindig azt fogják érezni, hogy kevesebb idejük van!

#píííííísz, #láááááv,

Soma papa